Elnöki üdvözlet Rex Maughan-tól
Az elmúlt több mint 30 év során, a Forever elindulása óta rengeteg kilométert megtettem. Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy találkozhattam különböző életkörülmények között élő, különféle társadalmi helyzetben lévő, sokszínű politikai és szociális háttérrel rendelkező emberekkel. Találkozni és együtt dolgozni a Föld legfantasztikusabb embereivel: mindig az egyik legerősebb hajtóerő volt számomra. A Foreverben gyakran használjuk azt a kifejezést: „Találd meg a miértedet!” Ez magyarázza a motiválóerő meglelésének és megtartásának fontosságát. Ez hatalmasabb, mint azok az akadályok, amelyekkel találkozunk a kijelölt céljaink felé vezető úton.
Az alábbi példa akár fogyókúrás kampány is lehetne. Képzeld el, hogy a napi kalóriabevitelednek megfelelő táplálék elfogyasztása után még mindig éhes vagy, és a konyhába igyekszel. Miközben az agyad emlékeztet arra, hogy te most diétázol, a hasad mást súg. Azt mondja, éhezel, és biztos, hogy nem bírod ki holnapig, kivéve, ha eszel egy szelet csokitortát. Két egyformán nagy hajtóerő küzd egymás ellen, és te „áldozatként” állsz középen. Amire ekkor szükséged van, az egy harmadik tényező. Ez az a pont, amikor a „miért” bekapcsolódik a játékba. A miértjeid a szívedben vannak, és előhúzhatod őket, amikor a dolgok nehezebbre fordulnak. A mi fogyókúrás példákban a „miért” akár az is lehet, hogy osztálytalálkozóra készülsz, és szeretnél csinos lenni abban a bizonyos „kis feketében”. Még mindig éhes vagy, de már van egy erősebb okod elviselni a fájdalmat, és továbbmenni. Tudod, hogy besétálni az osztálytalálkozóra úgy, hogy a lehető legjobban nézel ki, csodálatos érzés lesz. Elsétálni „Barna Klári” mellett – aki elvette a végzős udvarlódat –, miközben egymillió dollárt érő a kinézeted, megér egy kis éhezést.
Nézzünk egy másik példát. Hazaérkezel a napi munkából, nagyon fáradt vagy, és egy jó műsor van a tévében. Sötét és hideg van odakint, és a „Forever üzleti lehetőségei” találkozó két óra múlva kezdődik. Öt embert hívtál, és abból is csak kettő mutatott némi érdeklődést. Megígérted, hogy fogod még őket hívni, de nem vagy benne biztos, hogy tényleg érdekli őket, és nincs kedved a győzködéshez. Az agyad azt súgja, vegyél elő egy italt, és ülj le a tévé elé. Ugyanakkor ígéretet tettél magadnak. Ígéretet arra, hogy növelni fogod a bevételed azért, hogy majd kevesebb órát kelljen dolgoznod, és több időt tölthess a családoddal. Fegyverezd fel magad motivációval, segíts másoknak, és maradj hű a „miértjeidhez”. Vedd fel a telefont, beszélj a meghívottakkal. Ajánld fel nekik, hogy elviszed őket a találkozóra. Megígérhetem neked, soha nem leszel fáradt a találkozókon, ha lesznek vendégeid!
Megfigyeltem, hogy mindnyájunkban ugyanaz a hajtóerő munkál, noha mindannyian mások vagyunk. Különböző dolgokban hiszünk, különböző ételeket-italokat fogyasztunk, különböző nyelveket beszélünk, más istenekhez imádkozunk, de mégis mindezt ugyanabból az okból tesszük. Hyrum Smith azt mondta, mindnyájunknak szüksége van négy alapvető dologra az életben:
1.) Élni – inni, enni és levegőt venni.
2.) Szeretni és szeretve lenni (kapcsolatok)
3.) Fontosnak érezni magunkat (elismerés)
4.) Változatosság
Ezek a hajtóerők az életünk minden aspektusában. Teljesen mindegy, hogy Amerikában, Japánban, Argentínában vagy Magyarországon élünk.
Vizsgáld meg a „miértjeidet”, nézd meg, illeszkednek-e a négy kategóriába, amelyről Hyrum Smith beszélt. Ha nem, állj meg egy pillanatra, és finomíts rajtuk. Az okoknak, a céloknak erősebbeknek kell lenniük pillanatnyi vágyaidnál. Szívedből kell jönniük. Ha ez így lesz, mindig meg fogod találni a motivációdat. A tiéd a választás, hogy cselekedj. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos ember vagy, és helyesen fogsz cselekedni.
REX MAUGHAN Read more...